bmenu1     fb1    insta1  

2007 augusztusában folytattuk a "fehér foltok" feltérképezését. Európa eddig számunkra ismeretlen vidékére, Montenegróba terveztünk egy körtúrát. Csapatunk új taggal egészült ki, megérkezett hozzánk Bimbó Laci. Egy csodaszép, ugyanakkor igencsak embert próbáló 10 napot töltöttük, miközben bejártuk a kicsiny ország megannyi csodás helyét.

horvát Bosnia herzegovina montenegro albania

Hegyek országának alaposabb bejárására 2006 nyarán került sor Vámosi Balázs barátommal. Ekkor már nem volt számomra ismeretlen az ország, hiszen 2002-ben Párizsba menet hosszában végigszeltük, de a Hohe Tauern vidékét akkor messze elkerültük. Idén ez volt az elsődleges célpontunk. Végigtekertünk a Grossglockner Hochalpenstrassén és a Mura-völgyében tértünk haza.

Slovakia ausztria

2005 nyarán az írországi tekerés mellé mégegy rövidebb túrát bevállaltunk. Bár nem volt olyan hosszú, de csodálatos helyeken vezetett. Életemben először ekkor keltem át át az Alpok kétezer méter feletti hágóján, majd az olasz alföld síksága után megpillanthattuk Francia Riviéra gyöngyszemeit: Monte Carlot, Mentont, Nizzát és Cannes-t. Kustán Klaudia, Nagy Tamás és Spanyó Andrea voltak társaim az alig ezer kilométeres úton.

Switzerland  Italy  francia  monaco 

Írország – egy távoli zöld sziget megismerése. Ez a cél vezette az idei túra megálmodóját, Vámosi Balázst, akivel 2003 nyarán már megküzdöttünk az Isztria-félsziget kopár és forró világával, s idén nyárra egy kissé hűvösebb és csapadékosabb vidéket ajánlott nekünk. Írország tényleg nagyon távol van, de hála a fapados légitársaságok elfogadható árainak, ezt a nagy távolságot mi nem fogjuk annyira megérezni, hiszen 2 pár járattal, londoni átszállással, összesen 4 óra utazással érjük el a szigetországot. S ha már Angliában is kénytelenek vagyunk leszállni, akkor már a brit főváros sem maradhat ki a látnivalók sorából.

Ireland anglia

 

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.