2020 tavaszán a világon végigsöprő koronavírus-járvány miatt teljes bizonytalanság volt a nyarat illetően. Alizzal Észak-Norvégiába készültünk, de az ország határai június elejéig nem nyíltak meg, így röpke két hét alatt át kellett terveznünk az egész utat. Így született meg a következő történet:
Kerékpártúra Krétán, majd Svájcban
Amit a túratervről tudni érdemes
Húsz éves túrakerékpáros pályafutásom alatt még soha nem akadt olyan eset, hogy két hét alatt kellett egy teljesen új túrát megálmodni. A 2020 tavaszán végigöprő COVID járvány mindenkit bizonytalanságban tartott, de egy dolgot már ekkor tudtam, ha nyílnak a határok én rögtön lépni fogok. Mindegy hová, kivel, de menni kell, a bringatúra nem maradhat ki.
Erre az időszakra eredetileg Észak-Skandinávia volt tervben, de Norvégia augusztus közepéig bezárkózott, így nem maradt más lehetőségünk, új úticél után kellett néznünk.
Még 2010 nyarán jártunk Kréta szigetén, ekkor egészen szülővárosomból, Szombathelytől tekertünk le a görög fővárosig. Végső célunkat, Európa legdélebbi szigetét, Gavdoszt azonban a görög válság miatt nem sikerül elérnünk, így nekem már akkor nyilvánvaló volt, hogy a szigetre még vissza kell majd térni. Görögország szerencsére hamar nyitott, így nem tétováztunk: ÉSZAK helyett DÉL lett az irány.
Rövid athéni városnézés után komppal közelítettük meg a szigetet, ahol egy körtúrát terveztünk érintve a sziget két legmagasabb hegycsúcsát és megannyi csodás tájékát.
Kréta Görögország legnagyobb, a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete. Fővárosa: Heraklion. 2500 méteres csúcsaival magashegyként emelkedik ki a tengerből. Kréta hosszanti alakú, 260 kilométer hosszúságban nyúlik el kelet-nyugati irányban. Legnagyobb szélessége 60 kilométer, a legkisebb 12 kilométer. Területe 8336 km², tengerpartjának hossza 1046 km.
Krétán bringázni elég kegyetlen megpróbáltatás. A szinte mindennapos forróság mellé egy roppant változatos és meredek domborzat társul, így az ember szinte egész nap azt érzi, hogy vagy kínkeservesen kaptat felfelé, egy véget nem érő dombra, vagy tüzes fékekkel száguldozik a mélykék tenger irányába. Bármerre is fordíjtuk kerékpárunk kormányát, könnyen tekerhető szakaszt nem fogunk találni. Ilyen körülmények között napi 80-100 km megtétele is komoly teljesítménynek számít.
Túránk 12 napján elhagytuk a legnagyobb görög szigetet, de nem haza repültünk, hanem Genfbe, ahonnan két napig együtt haladtunk hazafelé. Innertkirchen város után Aliz tovább tartva a keleti irányt átkelt még három kétezres hágón, s Tirolból jött haza vonattal, én pedig délnek fordítottam a gépet, s Milánó-Malpensa reptérnél találkoztam Diával, akivel Korzika felé vettük az irányt. De ez már egy másik történet.
RÖVID TÚRABESZÁMOLÓK: KRÉTA - SVÁJC
A túra adatai:
- Indulás: 2020.06.29
- Érkezés: 2020.07.17
- Időtartam: 18 nap (ebből 1 hegymászós, s 1 utazós nap)
- Teljesített táv: 1503 km (Aliz) 1405 km (Zoli)
Fényképalbumok:
A túra útvonala
Athén (komppal) - Iraklió - Livadia - Pszilorittisz - Rethimno - Asi Gonia - Hora Szfakion - Agios Ioannis - Lefka Ori - Hora Szkafion (hajóval) Gavdos - Sellia - Plakias - Préveli-szurdok - Aghia Gallini - Tybakkio - Kato Viannos - Ierapetra - Lithines - Palekastro - Vai - Sitia - Pacheira - Agios Nikolaos - Lashiti-fennsík - Iraklió |
|
Genf - Lausanne - Bulle - Jaunpass - Spiez - Interlaken - Meiringen - Innertkirchen Aliz: Sustenpass - Altdorf - Klausenpass - Linthal - Walenstadt - Sargans Zoli: Grimselpass - Brig - Simplonpass - Gabi |
|
Aliz: Liechtenstein - Feldkirch - Bludenz - Silvretta Hochalpenstrasse - Landeck Zoli: Domodossola - Stresa - Arona - Sesto Calendre - Somma Lombardo - Malpensa Airport |
Az útvonal térképen
A túra résztvevői
- Bodó Aliz
- Puskás Zoltán
Túradokumentáció
- részletes útvonalterv
- fényképalbum Kréta - Svájc
RÖVID TÚRABESZÁMOLÓK: KRÉTA - SVÁJC
Felkészítő túrák
- 2020. február 29. - Megfagytunk a Visegrádi-hegységben
- 2020. március 28. - Bükk-fennsík bringatúra
- 2020. április 17-19. - Borsod-Zemplén 3 napos körtúra