2015 áprilisában, izraeli bringatúránk alkalmával már jártunk a Holt-tenger elképesztő partvidékén, s ekkor még teljesen ismeretlen és elérhetetlen földként nyújtózott a másik parton Jordánia. Ugyanezt éreztem, mikor Eilatból, a Vörös-tenger partvidékéről pillantottam át a karnyújtásnyira lévő, mégis minden más szempontból igencsak távolinak tűnő Akaba városára.
2024 a megújulás éve. Számomra egy új bringatúrás korszak kezdetét jelentette. Peti fiam 15 évesen már egy olyan szintre jutott, hogy bátran el mertem vele indulni egy - az eddigekhez képest - sokkal nehezebb és összetettebb kerékpártúrára. Tudtam, hogy tűrni fogja a sivatag egyhangúságát, és forróságát ugyanúgy, mint az európai szemmel már-már túl intenzív arab városokat, ahol árgus szemekkel vizslatnak majd minket, mintha egy telejesen más bolygóról cseppentünk volna közéjük. Fizikailag készen állt az első kategóriás emelkedőkre, melyek velejárói egy jordán kerékpártúrának, s ami az arab kultúrát és történelemet illeti, még nálam is jóval felkészültebben érkezett meg az országba.
Mindez garancia volt egy sikeres nyolcnapos bringatúrához, mely szinte kitöltötte az egész tavaszi szünetünket és egy életre szóló ajándékkal lepett meg minket. Jordániát örökre a szívünkbe zártuk, s őszintén reméljük, hogy a szomszédaiban dúló konfliktusok ellenére még sokáig megmarad ilyen békés, befogadó helynek, mint amilyennek megismertük.