(Olaszország 2004, 2. szakasz, 5-14. nap)
5. nap (2004. július 31. – szombat) - Forró nap a széles Pó-síkságon
Malcontenta – Padova – Monsélince – Rovigo – Pontelagosculo (Pó-folyó mellett)
Táv: 103,87 km
Reggel nem kell a sátorral bíbelődni, így gyorsan útra kelünk. Stra-ban reggelizünk, majd röpke fél óra alatt be is érünk a következő nagyvárosunkba Padovába. Természetesen a Szent Antal bazilikát nem hagyhatjuk ki. Először én teszek látogatást védőszentem templomában, ahol a híres szent koporsója is megtalálható, majd Dia következik. Amíg bent van a templomban szóba elegyedek egy olasz fickóval. Kissé töri a németet, de azért megérjük egymást. Mikor említem, hogy honnan jöttem egyszerre a szocializmust említi. Felvilágosítom, hogy annak már jó ideje vége van, idén léptük be az unióba. Látom a meglepetést az arcán.
– „Te nem nézel híradót Öregem?” – gondolom magamban. Aztán fölpattan régi bicajára és tovaszáguld. Jócskán elrepül a délelőtt a nézelődéssel már 11-et mutat az óra mire kijutunk a városból. Nem megyünk tovább, csak a következő városig Monsélince-ig, ahol ebédet veszünk és eszünk. Szerencsére Diának sikerül egy jó árnyékos helyet találnia, mert veszedelmesek így dél felé a napsugarak. Olaszországban délután ½ 1 és ½ 4 között megáll az élet. Mi is behúzódunk a babérfák árnyékába, s belátjuk, ilyen időjárás mellett nekünk is szükségünk van a sziesztára, nem csak a boltosoknak. ½ 3-kor indulunk tovább. Unalmas az út, hosszú, végtelenbe tűnő egyenesek, hatalmas, száraz, szikes pusztaságok amerre szem ellát. Rovigo a következő város, majd elérjük a Pó-folyót, s a gátja mellett haladunk egy 10 km-es szakaszon. Dia kissé kikészül a melegtől, leállunk, pihenünk egyet, majd készülvén a vasárnapra megejtünk egy nagybevásárlást. Jókora kajaadagot halmozunk fel a szünnapra, melynek pusztítását már a folyóparton megkezdjük. Dia vásárolt finom őszibarackot is. Egy vasúti híd alatt telepszünk le. Röviddel utána 2 katona száll ki egy dzsipből. – Na mehetünk tovább – gondoljuk, de pozitívan kell csalódnunk, egyik figyelmes katona arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem tanácsos a híd alatt tartózkodni az „egyéb kategóriába sorolható” repülő tárgyak és folyadékok miatt. Megköszönjük figyelmességét és lemegyünk a homokos folyópartra. Este fürdünk egy jót a széles folyóban, majd elkészítjük a vacsit: tészta bakonyi gombás szósszal (Maggi-módra). Ismét szabad ég alatt alszunk a homokos folyóparton.
Eddig megtett táv: 633,8 km
******
6. nap (2004. augusztus 1. – vasárnap) - Találkozás az Appeninekkel
Pontelagosculo – Ferrara – Altedo – Bologna – Sasso Maroni – Castiglione di Pepoli
Táv: 123,71 km
Tegnapi nagybevásárlásunkból adódóan felkészülten ért minket az első vasárnapunk. Reggeli előtt még átkeltünk a Pó-folyón, majd betekertünk Szombathely egyik testvérvárosába Ferraraba. Sajnos tábla nem jelezte ezt a kapcsolatot. Egy nagy árnyas parkban reggeliztünk, kellett is az árnyék, hiszen ismét nagyon meleg napnak nézünk elébe. Kaja után felkerekedtünk és betekertünk a belvárosba. A város egyedi hangulata mindjárt magával ragadott. Középkori téglavárán (Castello Estense) kívül egy szép templomot néztünk meg.
Fél óra múlva újra a pusztán találhattuk magunkat, de látszik már az „alagút vége” a horizonton előttünk – az Alpok óta először – újra hegyvonulat jelent meg. Ez nem lehet más, mint az Appenninek! Mindketten vártuk már az unalmas egyenesek végét, de még hátravolt egy nagyváros: Bologna: „a spagetti névadója”. Ez a Ferráránál két és félszer nagyobb, mintegy 450 ezer lélekszámú központ volt ebédünk színhelye. Belvárosának szűk utcáin sokáig bolyongtunk, míg végre megtaláltuk a „centro”-t. Az idő már dél felé járt, iszonyat meleg volt, a hőmérő már jócskán túlhaladta a 35 fokot. A Piazza Maggiorén még a szieszta ellenére is sok ember volt. Először a hatalmas székesegyházat a San Petronio Bazilikát néztük meg, melynek falai belül feketék voltak, így egyedi hatást kölcsönöztek az épületnek. A téren áll a Neptun kút is, melynek vizéből feltöltöttük kulacsainkat. A fő térről jól látszik a város két ferde tornya. Csakúgy, mint Pisában itt is megsüllyedt két magas épület, s bár nem olyan látványosan, de itt is szemmel látható a ferdülés.
Bologna kertvárosában egy buszmegállóban ebédeltünk és sziesztáztunk. Nem volt éppen egy ideális hely, de legalább árnyékban voltunk. Szokás szerint ½ 3-kor indultunk tovább.
„Végre jönnek a hegyek!”. A délutáni legnagyobb hőségben őrülten hangzott ez a kijelentés, de így volt. Először lassan, majd egyre keményebben emelkedtünk a majdnem kiszáradt folyócska völgyében. Dia nehezebben bírta a megpróbáltatásokat, de – ha lassan is – folyamatosan jött. Késő délutánra elértük a 691 m magasan lévő Castiglione dei Pepolit. Mivel szálláshely nem akadt, egy tábla utasítását követve a 4 km távolságban lévő „lago” (tó) felé vettük az irányt. Ez a négy kilométer később lett hat is, s mindez kemény 10-12 %-os emelkedővel megtűzdelve. Mikor már végleg lemondtunk a „lagonkról” egy nagy duzzasztógáthoz értünk, mely mögött egy kristálytiszta vizű tó csillogott a lenyugvó Nap fényében. Gyorsan megfürödtünk, s mivel felfelé kapaszkodva kiszemeltem egy jó táborhelyet az erdőben az egyre erősödő szürkületben visszagurultunk két kilométert. Nem csalódtunk tényleg jó táborhelyre akadtunk az erdőség közepében. Gyorsan tüzet raktam, Dia addig felállította a sátrat. Mi lehetett volna a vacsoránk? Nem más, mint tészta BOLOGNAI szósszal. Ez passzolt legjobban a mai nap programjához. Mire elkészült az étel már majdnem teljesen sötét volt. Gyorsan betermeltük a szénhidrátdús étket és nyugovóra tértünk.
Eddig megtett táv: 757,5 km
7. nap (2004. augusztus 2. – hétfő) - Élet az a Appennineken túl: Firenze
Castiglione di Pepoli – Montepiano – Vernio – Prato - Firenze
Táv: 81,29 km
Az elmúlt napok nagyszerű teljesítménye után, a mai feladat még első látásra sem tűnt nehéznek. Pláne, hogy kiérve az erdőből olyat láttunk, amint Olaszországban eddig még nem: FELHŐKET! Párás, felhős, hűvösebb idő köszöntött ránk, s így 700 méter magasan még a hőmérséklet is elfogadható volt. Visszagurulva Castiglioneba nem találtunk egyetlen boltot sem, így az első faluban Montepianoban reggeliztünk. A falu után elértük a hágó legmagasabb pontját (900 méterrel a tengerszint felett) és, s megkezdődtek a szerpentínes kanyarok: lefelé! Ebben az irányban keményebben lejtett az út, s jó kis hajtűkanyarok tették próbára ügyességünket. A lejtőnek viszont gyorsan vége szakadt, így még egy jó 30-ast tekertünk Pratoig. Dia fáradtnak érezte magát, úgy látszik sok volt neki együtt az elmúlt napok forrósága és az Appenninek meredeksége. Meg próbáltam meggyőzni, hogy nincs már sok hátra és Firenzében kipihenheti magát. Prato és Firenze között nagy volt a forgalom, ez azonban várható is volt. Bolyongtunk egy kicsit a városban boltot keresve, de mivel nem találtunk semmit átkeltünk az „őrült” belvároson melyben csak úgy özönlöttek a turisták, na meg a helybeliek robogtak össze-vissza olasz-módra kismotorjaikkal. A Ponte Vecchion keresztül a Pitti palota mellett elhaladva felkeressük az Arno túlpartján lévő Michelangelo Kempinget, a róla elnevezett domb oldalában, Firenze kertvárosi részén nagyon jó panorámával. Az utolsó városi szakasz jócskán kivett belőlünk, hisz a sok egyirányú utca, a rengeteg őrült motoros és a nem elhanyagolható mennyiségű macskakő mind-mind a bicajosok ádáz ellensége. 12 Euroba került fejenként a szállás, a poros és zsúfolt kempingben, de legalább vizesblokk van! Délutánra ismét nagy a hőség, kimossuk a szennyesünket, majd 7 nap után először meleg vízzel zuhanyozhattunk volna, ha nem lett volna ismét 30 fok feletti hőmérséklet. Délután útba ejtek egy „Supermercatit” is, hogy kajaügyileg fedezve legyünk az esti órákra.
Csak az esti órákban a hőség mérséklődése után indulunk várost nézni. A kempingtől kb. negyed óra gyalog a Ponte Vecchio, az Arno-folyó legjellegzetesebb és legöregebb (1345-ben épült) hídja. Érdekessége, hogy telis-tele van hangulatos üzletecskékkel, melyekben aranyművesek dolgoznak. A túlparton már rögtön a belvárosi életbe csöppenünk bele. A szűk utcácskákon mindenfelé emberek, árusok tolongnak, rengeteg modern üzlet, kávézó, étterem, fagyizó. Nem véletlen: Firenze Olaszország egyik kulturális központja 1856-1871-ig Olaszország, ma Toscana fővárosa, az olasz divat központja, egyetemi város. Először a Palazzo Vecchiohoz a városházához megyünk, melynek tornya 94 m magas, termeit nagy pompával alakították ki. A főbejárat előtt – több más szobor mellett – Michelangelo Dávidjának másolata található. Innen már nem távolság a Santa Maria del Fiore Székesegyház (Duomo). Ide sajnos nem jutunk be, ugyanis hosszúnadrágot nem hoztunk magunkkal a kempingből. No mindegy, majd holnap A mellette álló Giotto tervei alapján épített 82 m magas harangtoronyba viszont potom 6 euroért felengednek. Innen látszik a templom fantasztikusan nagy kupolája átmérője 45,5 méter, tetejére, mely kb. egymagasságban van a harangtoronnyal 463 lépcsőfok vezet. A toronyból hatalmas a kilátás a városra, a hegyekre és az Arno völgyére. Az emberek alattunk mint a hangyák úgy nyüzsögnek. Esti séták folyatásaként az Academia delle Belle Artit (Szépművészeti Múzeum) vesszük célba. Itt található többek között Michelangelo Dávid szobra. Sajnos a múzeum hétfőn zárva van. No mindegy, holnap is lesz nap. Egy nagy térre tévedünk, itt vacsizunk. Sokáig bolyongunk még a nagyvárosi forgatagban. Eddigi szálláshelyeink után kész élmény újra városban, emberek közt lenni. Bár kicsit furcsáljuk, hogy 8 óra után folyamatosan zárnak be a boltok és a vendéglátóhelyek. Ez nem jellemző a sziesztázó olasz népekre. Az utcazenészek szerencsére a helyükön vannak. Még egy pillantás a Ponte Vecchioról az Arno lomha vizére, s visszagyaloglunk a kempinghez. Útközben még áthaladunk a Michelangelo-téren, ahonnan hatalmas kilátás nyílik az esti városra. Innen már csak fél kilométer a kemping, ahol nagyon nagy az éjszakai élet. Kb. éjfél körül térünk nyugovóra.
Eddig megtett táv: 738,8 km
******
8. nap (2004. augusztus 3. – kedd) - „Pihenőnap” Dombok között
Firenze – S. Casciano – Tavarnelle val di Pesa - Poggibonsi
Táv: 65,28 km
A mai nap „elvileg” pihenőnap van. De mivel még egy éjszakát nem akarunk eltöleni a kempingben úgy határozunk, hogy délelőtt még Firenzében maradunk, s ebéd után továbbállunk. Két útvonal közül választhatott Dia: az egyik kicsit hosszabb volt, de ez sokáig az Arno-völgyében haladt Arezzo felé, a másik pedig dombok között Sienát vette célba. A másodikat választotta. A délelőtt – mivel már nagyon ránk fért – a pihenésé volt. Én keltem korábban, s eltekertem a Supermercatoba, majd visszaérve már Dia is felébredt. A kempingben reggeliztünk. Kaja után kijelentkezünk a kempingből és legurulunk a belvárosba. A dómot nézzük meg belülről, a Szépművészetibe a kilóméteres sor miatt nem jutunk be. Pedig nagyon szerettük volna megnézni Dávidot eredetiben. Így csak a városban elhelyezett másolatai köszönhettek vissza ránk, melyek közül a legnagyobb a város felett a Michelangelo térről tekint le a „szülővárosára”. Egy időre elég volt a forgatagból: utoljára átkelve a Ponte Vecchion folytattuk utunkat délnyugat felé. Firenze után már dombosabb lett a terep, rögtön 2 komoly buckát másztunk meg. Nem véletlen: ez már nem más, hanem Toscana teljes életnagyságban. Röviddel a nagyváros után meg kellett állnunk, hiszen közelget a szieszta ideje, ebédet pedig még nem vásároltunk. Egy szép zöld parkban ebédeltünk. A délutáni pihi után folytattuk utunkat, a következő nagyvárosig Poggibonsiig még két méretes emelkedőt mászunk meg. Nem véletlenül készülnek képeslapok, és zengnek ódák a toscaniai vidékről. A dombos tájék ezer arcát ismerhettük meg az elkövetkezendő 2 napban: lágy dombok, aranyló búzamezők, szántók, kanyargó utak, hangulatos falvacskák, keménylombú babér és olajfák. Na és persze nagyon nagy forróság. Áthaladva a városon leértünk egy majdnem kiszáradt patak partjára. Mivel utunk az elkövetkezendő 15 km-en nem keresztez semmilyen vízfolyást, be kellett érnünk ezzel a szerény mosdási lehetőséggel. Letérve a főútról egy kis forrást is találtunk egy nagy fehér szikla tövében. Itt ücsörögtünk egy kicsit. Ráértünk, még csak 6 felé jár az idő, kora van még táborhelyet keresni. A patakpartra leérve viszont nagy meglepetésben volt részünk. 2 fotel állt egy a kiszáradt félszigeten, előtte pedig lomhán csordogált, vagy inkább állt a patak. Nálunk ilyen helyeket nem lehet elviselni a sok szúnyog miatt. Itt persze eggyel sem találkoztunk. Leültünk a fotelekbe és élveztük az est páratlan hangulatát. 7 felé nekiálltunk a vacsi készítésnek. Ma is tészta volt valamilyen szósszal. Már sok ilyet megettünk, de hol egyen az ember pasztát, ha nem Olaszországban? Ahogy eljött a naplemente nagy meglepetésünkre egy hódcsalád úszott el előttünk. Itt a hordalékkúpon állítottuk fel sátrunkat is, megfürödtünk, s ahogy eljött az éj mi is nyugovóra tértünk.
Eddig megtett táv: 904,1 km
9. nap (2004. augusztus 4. – szerda) - A varázslatos Toscana
Poggibonsi – S. Dalmazio – Siena – Buonconvento – S. Quirico d’ Orcia - Radicofani
Táv: 100,72 km
Visszatértünk a főútra és az első faluban lévő Coopban vásároltunk reggelit. Pont nyitásra (8:00) érkeztünk. Ezek az olaszok aztán nem kapkodnak el semmit az biztos! Innen Sienába kanyargós, buckás, csöppet sem unalmas út vezet. Egy német bicajos túráscsapattal felváltva üldöztük egymást ezen a szakaszon. Olaszországban eddig is sok bicajossal találkoztunk, de főleg versenybicajon száguldó félprofi csoportok voltak. Igazi csomagos túrázókkal eddig még nem nagyon találkoztunk, ha jól emlékszem Velence előtt utoljára.
Siena csodálatos város! Elsőként a San Domenico templomot tekintettük meg, ahol (Sienai) Szent Katalinnak a szentélye található, majd áttekertünk a belvárosba. Hatalmas tornyú városházája és az előtte lévő ovális tér csodálatos és egyedi volt. Még a katedrálist tekintettük meg kívülről, majd ½ 11-kor elhagytuk a várost. Hosszú lejtőn ereszkedünk le az Arbia folyó völgyébe. 12 km-t tettünk meg viszonylag egyenesen, a völgyben, majd Sienától már a Rómába vezető történelmi utak egyikén a Via Cassián haladtunk. A viszonylag jó minőségű és vonalvezetésű útnak annyi előnye mindenképpen volt, hogy sokszor feltűntették Róma és az útvonalon lévő többi nagyváros távolságát, bár hozzá kell tenni, hogy Olaszországban fele sem igaz azoknak a kilométertávoknak, amelyeket az útjelző táblákon feltűntetnek. Nem egyszer történt velünk, hogy például egy „Venezia 32 km” útjelzőtábla után 5 km-rel a következő táblára bukkantunk: „Venezia 35 km”. Tehát csak a térképünkben bízhattunk, ami eddig nagyon pozitívan segítette túránkat.
Buonconventoban egy Coop árnyékában álltunk meg ebédelni. Hatalmas meleg volt délben, így a szokásos felvágott és száraz rossz minőségű olasz kenyér (ők már csak ilyet tudnak) egy jókora dinnyével is beújítottunk. Ahogy sziesztáztunk az egyik kisebb felhőből legnagyobb meglepetésünkre pár csepp eső hullott, de másodpercek alatt fel is száradt a tűzforró aszfaltról.
Délután is maradt a dimbes-dombos igazi „toszkán” terep, jókora emelkedővel és egy rövidke alagúttal is megspékelve. Oldalszelet kaptunk, ami ugyan jobb mint az eddig jellemző szembeszél, de azért zavart rendesen. Délután 5 óra felé kitikkadtan álltunk meg vízért egy benzinkútnál. Szerencsére sikerült folyadékot szereznünk, mert nagyváros nincs a közelben, s a délben vásárolt 3 l folyadékmennyiség már rég a múlté. Már előre vártam a következő szakaszt, hiszen a térkép szerint egy elég hosszú alagúton kell áthaladni egy 700 m feletti vonulat felett. No ezt várhattam! Pár kilométerrel az alagút előtt hatalmas elterelőtábla mutatja a kerülőirányt a hegyek felé! Nem volt választás, kattogtak a váltók, és irány a hegymenet. Hosszasan kanyargott az út felfelé a kopár sárgálló dombok között, majd egy rövid lejtő után egy várra lettem figyelmes. Ugye oda nem kell felmenni?! Dehogynem! Mire felértünk a váraljába annyi vizet kiizzadtunk amit csak egy tűzoltókocsival lehetett volna pótolni. A domboldalban szarvasmarhák legeltek, úgy tulajdonképpen be kell ismernem szép volt itt fenn, de ha nincs ez az útelterelés ezt soha nem tudtuk volna meg. S tulajdonképpen is óriási szerencsénk volt. A falu előtt egy falikút gyűjtőjében meg tudtunk fürödni, pedig már felfelé tekerve lélekben lemondtam a mai tisztálkodásról. Ívóvízkutat sem nehéz találni az olaszoknál, tehát ezzel sem lehetett gondunk. Mivel mindenünk megvolt, ami kellett, úgy döntöttünk, hogy ha már ilyen magasra fel kellett tekernünk, akkor itt fenn töltjük az éjszakát is. A falu alatt találtunk is egy alkalmas helyet, amint megtisztítottunk a szúrós bokroktól. A szél és a szárazság miatt nagy gondossággal talált cserépből megépített tűzhelyünkön készítettük el a mai „pastát” sonkás sajtos szósszal. Sátorunkból kiváló panoráma nyílt a völgyre, valamint a szemben lévő 1700 m magas hegyre, amelyiken szemmel láthatólag esett az eső! S mindeközben észre sem vettük: megvan az 1000. kilométer!!!
Eddig megtett táv: 1004,8 km
******
10. nap (2004. augusztus 5. – csütörtök) - Édes majd sós víz
Radicofani – Aquapendente – Bolsenai-tó – Capodimonte – Marta – Tuscania – Tarquinia - Civitavecchia
Táv: 129,48 km
Hajnalban mi is kaptunk egy rövid esőt! Végre! Ez már nagyon kellett! A tegnap késő délutáni küzdelmünk többszörösen meghozta gyümölcsét. Ma jókora gurulással kezdtük a napot, 10 km-ig meg se kellett mozdítanunk a pedált. Leérve a folyóhoz viszont gyorsan el is hagytuk azt, s egy jókora emelkedő visszalendített minket a valóság mezejére. Aquapendente után egy EuroSpar boltból hoztam reggelit. Furcsa egy vásárlás volt a mai. Beérve a boltba látom, hogy élelmiszer egy szál se, aztán percek múlva felfedezek egy liftet, ami levitt egy szintet. No itt már megkaptam amit akartam. Finom reggeli után irány a Bolsenai-tó. Ez a kristálytiszta vizű „Lago di Bolsena” a legnagyobb itáliai krátertó, felülete 114 km2, legnagyobb mélysége 146 m. Nagyjából kör alakú, átmérője 10 km körül van. A tó igen gazdag halakban, különösen angolnában. A Via Cassia keletről kerüli a tavat, mi nyugatról egy jelentéktelen utacskán próbálkoztunk, mely közvetlenül a parton halad. 20 km-t tettünk meg a parton, közben ½ 11-től ½ 2-ig fürödtünk és strandoltunk egy jót. Ahogy elértük a tó déli oldalát, s Capodimonte városát a tó felől hirtelen viharfelhők közeledtek. Csak úgy csapkodtak a villámok. Gyorsan betekertünk a város biztonságos közegébe, de mindez csak ijesztegetés volt, jelentősebb eső nem esett. Egy ideig filóztunk azon, hogy a tótól melyik úton közelítsük meg Rómát. Mivel mindketten nagyon vártuk már a tengert, úgy döntöttünk, hogy egy kis kerülő árán eltekerünk Civitavecchiába, s a tengerpart érintésével jutunk el az olasz fővárosba. „Bármerre mehetünk, hiszen minden út Rómába vezet!” – ahogy a mondás tartja. Első látásra úgy tűnt jó útvonalat választottunk, forgalmatlan, sima útszakaszok emelkedők nélkül a Marta folyó mentén, amely a tengerbe szállítja a Bolsenai-tó felesleges vizét. Ennek köszönhetően jó átlagot diktálunk, s csupán Tuscaniában állunk meg vizet felvenni. Útközben elhagytuk Toscana tartományt és átértünk Lazioba. Késő délután értük el Tarqinia városát, amely már csak 5 km-re fekszik a tengerparttól. Lepillantva a tenger felé olyat láttam, amit még soha. Félkör alakban hatalmas sötét felhőtömeg közelít a víz felől. Nem kellett sok neki és ki is tört a vihar. Recsegtek a pálmafák, futottak az esőtől elszokott olaszok amerre láttak. Mi egy Coop szupermarket menedékébe húzódva vészeltük a vihart, mely bő negyed óra alatt elvonult. Egy nagyforgalmú főút leállósávjában haladunk tovább. A levegő kissé lehűlt, de esőkabátban azért meleg volt, így visszaváltottuk pólóra. Azt reméltük, hogy ma esti szállásunk már a tengerparton lesz. Persze ekkor még nem ismertük az olasz tengerpartot, s azt a tényt, hogy nem is oly egyszerű oda lejutni. Itt sem volt másképp, így csak vártuk a lehetőséget. Sorra próbálgattuk a tenger felé menő utakat, de egyik sem vitt le a partra. Diának közben sikerült egy kátyút telibetalálnia, így odavágta a gumit a felnihez. Kicseréltünk a belsőt. Már sötétedett, mikor Civitavecchia vitorláskikötőjében pillantottuk meg először testközelből a Tirrén-tengert. Nem volt egy szép látvány, de erről inkább a szemetelős olaszok tehetnek, mintsem a természet. Egy rámpán megfürödtünk benne esti mosakodás gyanánt, majd elhagyva a partot egy kis mellékút mentén egy erőmű közvetlen szomszédságában, villanyvezetékek alatt a bozótosban állítottuk fel sátrunkat. Mivel már sötétedet, egy szükségmegoldás volt. Az esőre való tekintettel ma este hideg kaját ettünk. Most már nem tartottuk olyan jó ötletnek azt, hogy lejöttünk a tengerpartra.
Eddig megtett táv: 1134,2 km
11. nap (2004. augusztus 6. – péntek) - Minden út Rómába vezet
Civitavecchia – Ladispoli – RÓMA – Finoccio – St. Caesaro - Labico
Táv: 121,03 km
Undormány város ez a Civitavecchia! Mindenfelé kosz, szemét és kétes megbízhatóságú személyek sétálgatnak az utcákon. Még a tengerpartot sem „tisztelik” az olaszok, látszik, hogy nem szűkölködnek belőle. Maga a tenger látványa viszont szép, a nagy tengerjáró hajókkal a háttérben. Azonban nem sokáig gyönyörködhetünk a látványban, a poros úton Dia óriási durrdefektet kap. A hátsó kerék az áldozat, s nem tüske volt az is biztos: még a külső is sérült. Kb. 20 perc alatt megoldjuk a problémát, s reménykedünk, hogy nem nyílik szét a külső. Mindez közvetlenül a tengerpart mentén történik, így a szerelés után még a kezünket is meg tudjuk mosni a sós vízben. Aztán vissza a jó forgalmas főútra, most már nincs is olyan messze ez a Róma. Na meg hát a változatosság kedvéért ez az út is Rómába vezet! Egy forgalmas tengerparti kisvárosban reggelizünk egy buszmegállóban, majd az „ólomkezelés” után egyhangúan folytatjuk utunkat. A szél persze a tegnapi vihar óta megváltoztatta az irányát, így szemből jön, de ezt már lassan kezdjük megszokni. A változást viszont az elmúlt napokhoz képest a hőmérséklet jelenti: kellemes 23 fok körül jár.
Egyhangú, egyenes szakaszok következnek, a tengerpart ott van tőlünk párszáz méterre, mégsem látunk belőle semmit. Ennyi erővel az Alföldön is tekerhetnénk. Dia mérgelődik folyton, hogy a tegnap cserélt új első gumija „ugrál”. Egy benzinkútnál szemrevételezzük, s mivel az igazítás során sem sikerül helyrehozni a „Tesco Gazdaságos” gumit, így belerakunk egy alig foltozottat.
Mire delet üt az óra már elég közel járunk Rómához. Még a szieszta előtt ebédelünk. Ekkor próbáljuk ki először a Gasossa nevű üdítőitalkülönlegességet, ami első látásra ásványvíznek tűnt, később az íze alapján viszont inkább a citromos limonádéra emlékeztet. Nem messze járunk Fiumicinotól, Róma első repterétől, így percenként suhannak el felettünk a leszálló repcsik. Rövid pihenő után útrakelünk, és egy kétsávos autópályaszerű egyenes úton betekerünk Rómába.
Rögtön a városhatárt jelző táblánál megálltunk és fényképezkedtünk, majd rövid tájékozódás után a Szent Péter térre hajtunk. Bámulatos a Bazilika, de a hosszú sor miatt nem kíséreljük meg a megnézését, ezt majd az utolsó napokra tartogatjuk. Vizet veszünk fel, majd átkelve a Teverén a Colosseumhoz hajtunk. Mint minden nagyvárosban itt is találunk jó kis macskaköves szakaszokat, Róma azonban az előzetes híresztelések ellenére viszonylag nyugodt városnak tűnik számomra. De lehet, hogy már annyira megszoktam a vad olaszok állandó tülkölését, hogy meg sem hallom? A Colosseum szintén lenyűgöző látvány, így kívülről is. Egy fél órácskát pihenünk, majd indulunk tovább délnek. Nagyon hosszú a kivezető út és forgalmas is. Vacsorát még Rómában egy Lidl-ben veszünk, nagy szerencsénk, hogy megálltunk, mert olyan futózápor köszönt ránk, hogy csak na. Szerencsére hamar eláll és folytathatjuk utunkat. Közben főutat egyre jobban megtöltik a munkából hazafelé igyekező autósok, így egyre nagyobb lesz a dugó. Az olaszok nem úgy reagálnak a forgalomtorlódásra, mint felénk. Ha az út szélessége engedi, a sávjelzésektől függetlenül rögtön beállnak legalább 2 sorba egymás mellé, így nekünk a padkán is alig jutott hely. Na meg a sok lámpa. Már 7 óra is elmúlt mire elhagytuk az összefüggő lakott települések láncolatát. Egy elég szűk völgyben haladtunk egy vasútvonallal párhuzamosan. Szerencsénkre még naplemente előtt találtunk egy kutat, egy jókora vízgyűjtővel, ahol megfürödhettünk. Letérve a főútról megmásztam a völgy egyik oldalát, s a fennsíkon egy jókora nyugis táborhelyet találtam. Nagy nehezen – egyesével – feltoltuk a bicajokat a zárt rétre, s itt sátoroztunk. Ismét hideg vacsit ettünk: májkrém, sonka és nápolyi volt a menü.
Eddig megtett táv: 1255,2 km