bmenu1     fb1    insta1  
Send an Email
(elhagyható)
Egyéb információk:

Cseke Feri vagyok, Bonyhádon születtem és élek. A hobbijaim közé tartozik a zenélés mellett a túrabicajozás is. Komolyabban 2004 óta foglalkozom a bicajozással és szép lassan rájöttem, hogy "világotlátni" ezzel a járművel lehet a legtökéletesebben. Úgy gondolom, hogy a kerékpár az ember egyik legnagyszerűbb találmánya: Nem szennyezi a környezetet, egészséges, nem költséges, zajtalan, gyors, és gyakorlatilag bárhová el lehet vele jutni, ha az embernek van hozzá türelme, ideje és energiája!

A túráim jellege elég sajátos, de biztos vagyok benne, hogy sok embernek így is felkelti az érdeklődését. Sajnos az érdeklődést kevesen ültetik át a gyakorlatba megfelelő támogatás és önbizalom nélkül, hiszen a kerékpárral keményen meg kell dolgozni a sikerért. A legfőbb cél mindenképpen a minél több és változatosabb helyszínekre eljutás biciklivel és az a fajta szabadság és kalandélmény, amit csak egy biciklitúrán tapasztalhat meg az ember! Emelett még az is fontos tényező, hogy nekem nem célom a versenyzés! A túrákat általában nekem kényelmes tempóban tekerem végig, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ellustálkodnám a dolgot! Egy komolyabb és hosszabb túrára fontos a megfelelő fizikai és lelki felkészültség!
A túrákat semmiképpen sem szabad a mai, drasztikus sportteljesítményekhez hasonlítani, ugyanis itt távolról sem arról van szó, hogy valamilyen fizikai eredményt vagy helyezést érjünk el! Ettől függetlenül a jó kondíció és állóképesség nagyon fontos része a kalandnak! Azt is kihangsúlyoznám, hogy én nem tartom magam semmilyen kategóriába besorolható kerékpárosnak! A bicikli számomra csak egy eszköz, amellyel eljutok olyan helyekre ahová szeretnék...

Előnyben részesítem a természeti és kulturális látnivalók alaposabb feltérképezését és van, hogy egy túrának nem feltétlenül az a célja, hogy eljussak A pontról B-re, hanem, hogy minél több programot beiktassak (Pl: várromok megmászása, hegymászás, városnézés) és, hogy ne csak a célban, hanem az úton is jól érezzem magam. A túrákon sokat fényképezek és az ott történt (sokszor döbbenetes) eseményeket, szorgalmasan jegyzetelem és naplót írok belőle.

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.