Lelkes csapat gyűlt körém 2010 nyarára tervezett egyhónapos, több mint 3000 kilométeres kerékpártúrára, melynek célja, hogy szülőhelyemről, Szombathelyről végig kerékpáron hódítsuk meg Európa legdélebbi pontját, mely a görögországi Krétától délre található Gavdosz-szigetén található. Sajnos a görög válság meghiúsította tervünket, de Krétát így is elértük és végigtekerhettünk csodálatos déli partvidékén. A hazaút során pedig még a Svájci-Alpokban is kerekeztünk egy keveset. Hogy hogyan jött ez össze? A beszámolóból minden kiderül...
Bevezető
- „Néha vissza kell térni a gyökerekhez. Bárhol is jársz, soha ne feledd, hogy ki vagy és honnan indultál” – válaszoltam rendre, miután már többen is megkérdezték tőlem, hogy több mint egy évtizedes európai kalandozás után, miért pont Szombathelyt választottam idei túrám rajtjának színhelyéül. Furcsa kimondani, de az eddigi 15 komolyabb túrám egyike sem indult szülővárosomból, s mindössze kettő érkezett ide. Ez eddig soha nem volt ilyen fontos ez a „honnan-hová” kérdés. Utam házunktól általában a vasútállomásig tartott, s eleinte az országhatártól, később – hosszabb-rövidebb repülés után – pedig már egy távoli város repülőteréről indult a túra. Így „könnyedén” eljuthattam északra, délre, keletre és nyugatra, anélkül, hogy többszörösen keresztültekertem volna Európán. 2010 nyarára azonban más terveim voltak.
A cél idén sem alacsonyabb rendű, mint máskor: Gavdosz, Európa legdélebbi szigete. De mivel a távolság még hazánkból sem reménytelen három héten belül, így az itthoni indulás tűnik legcélszerűbbnek anyagi és egyéb szempontokból is.
Gavdosz szigetéről nem sokat hallani. Ez nem is csoda, hiszen miért lenne érdekes egy aprócska sziget a Földközi-tenger kellős közepén. Nekem sem szúrt volna szemet a legtöbb térkép által nem is jelzett földdarab, ha nem itt lenne Európa legdélebbi pontja. Bár a Nordkapphoz hasonlóan ez is kicsit ferdítés, mert Ciprus alsó csücske pár fokperccel délebbre van, igaz földtanilag az már Kis-Ázsiához tartozik. De hogy mi is az igazság, az nem is olyan érdekes, hiszen – mint általában egy kerékpártúránál – itt sem csupán a végcél a lényeg, hanem maga az út odáig. Hiszen hosszú és sokszor nem könnyű út vár ránk keresztül a Balkánon, mielőtt meglátnánk a végtelen tengert, melyek túlpartján már Afrika foglal helyet.
Az előzetes tervek szerint a magyar szakaszt családi vállalkozásként öcsémmel, Puskás Mártonnal és feleségemmel Kustán Klaudiával tekerjük végig. Szerettük volna magunkkal vinni erre a 6 napra kétéves fiúnkat, Petit is, de az irdatlan hőségre és a közben visszamondott biztos mohácsi szálláshelyre való tekintettel, úgy döntöttünk nem kockáztatunk. Marci első kettőnél több napos túrájára készül nagy lelkesen, de természetesen a rutinos Diát sem kell félteni, aki a magyar szakasz után Athénba jön utánunk és az utolsó 10 kemény napon is erősíti csapatunkat.
A legnagyobb változást idén a vasvári csapat bővülése hozta. Nagy Tamás (Tomi, 29), idén ötödik éve jön velünk túrázni. Nagyon jó alap állóképességgel áldotta meg a sors, így a tekerésben nem szoktak gondjai akadni. De ezen felül mindig alakít valami érdekeset. Skóciában például sérült térdekkel szenvedte végig a túrát, de az eddigi legnagyobb húzása a tavalyi marokkói rablótámadás volt, amikor mindenét ellopták. Reméljük, ezt idén nem akarja túlszárnyalni!
Tolnai István (Pityu, 44) és Szita László (Laci, 43) szintén Vasvárról került be a csapatba. Ők munkatársként a közútkezelőnél dolgoznak, s a túrázás kapcsán ismerkedtek meg Tomival. Bekerülésük hosszabb folyamat volt, ugyanis 2008 és 2009 őszén is szerveztem 4 napos késő őszi Adriai tengerparti bringatúrákat, ahol kipróbálhatták magukat. Az itt megszerzett tapasztalatok, élmények, s túraleírásaim hatására döntöttek úgy, hogy idén nyáron már ők is velünk tartanak. Kettőjük közül Lacit ismerem kiegyensúlyozottabb embernek, ő már nem új a „szakmában”, sok-sok kilométert beletett már a bicajába, főként magyarországi kerekezések alkalmával, s szinte megrendíthetetlen belső tartással rendelkezik. Pityu sport nélkül eltöltött harmincas évei után Tomi mellett ébredt rá arra, hogy mit hagyott ki az elmúlt 10 évben. Kissé túlsúlyosan, de a tinikre jellemző határtalan lelkesedéssel kezdte el űzni a barátja révén megismert új sportágakat, s pár év múlva már egy életerős, sportos testalkatú, tettre kész férfi vált belőle. A magabiztosság persze azért nem jön ilyen könnyen, ebben még van mit fejlődnie.
Az elmúlt év afrikai kalandozásai után újra útnak indul velünk a közben felnőttkorba lépő Bimbó László (Bimby, 19) is, akin idén sajnos nem éreztem a tőle megszokott fiatalos lendületet, csendesen és zárkózottan készülgetett a negyedik, távban és időben eddigi leghosszabb túrájára. Sajnos egy családi tragédia és iskolai problémái rányomták a bélyeget az idei felkészülésére, így csak reméltem, hogy lesz benne lelki tartás, mely átsegíti majd a kezdeti nehézségeken!
S végül, de nem utolsósorban – hosszas előkészületek után – idén egy lelkes bonyhádi fiatalember, Cseke Ferenc (36) is bekerült a keretbe. Ő már évek óta érdeklődött kerékpártúráinkról, az interneten tartattuk a kapcsolatot, de az utóbbi években mindig kicsi, jól összeszokott gárdával indultunk, idén adtunk először lehetőséget neki, hogy részt vegyen túránkon. S természetesen élt ezzel a lehetőséggel. Kezdetben zenei pályájáról többet tudtam, mint a kerékpárosiról, de a tavasszal két túrán is bizonyította, hogy nem csak a gitárjával a kezében, hanem bringája nyergében is nagy dolgokra képes. Bár gyorsan kiderült számomra, hogy az átlagosnál kicsit csöndesebb, igazi művészlélek, de, bíztam benne, hogy az idei nagy csapatban sikerül majd feloldódnia.
Azt már a felkészülés alatt tudatosítottam mindenkivel, hogy kemény, hegyes terep vár rájuk a Balkánon, melynek neve első hallásra nem cseng pozitívan mindenki fülében. Ez azzal magyarázható, hogy itt évszázadokkal ezelőtt a miénktől hagyományaiban, szokásaiban és hitvilágban merően eltérő, szokatlan kultúra: az iszlám eresztett gyökeret, amelynek befolyása sokhelyütt egészen a napjainkig fennmaradt. A "balcan" török szó, erdős hegyet, hegységet jelent, a Balkán pedig az odalátogatók számára – az előítélettel szemben – egészen más képet mutat. A hegyvonulatokkal átszőtt félsziget leginkább egy természet alkotta hatalmas erődhöz hasonlítható, melynek magasodó falain a vad és zord hegyvonulatok között futó folyók sokhelyütt festői szurdok alakjában törnek át. A Krassó és a Néra folyó festői völgye után a Duna legszebb áttörése, az elképesztő Kazán-szoros mentén is elhaladunk. Ezután 130 km Szerbia következik, ritkán lakott néptelen völgyek, ahol a legfőbb látnivalót maga a természet fogja jelenteni számunkra. Bulgária még feljebb tolja a mércét a hegyek tekintetében. Először túránk legmagasabb hágóján, az 1446 méteres Petroháni-hágón kelünk át a Nyugati-Balkán gerincén, majd Szófia után további 6 alkalommal tekerünk 1000 méter fölé. A Vitosa, a Rila, majd már Macedóniában a Vlahina-hegységekben vezet az utunk.
Már görög betűkkel írják a helységnevek táblákat, mire kiérünk a hegyek közül. Jobb lesz, ha hozzászokunk, hiszen 13 napot majdnem a túra felét) ebben a nagy történelmi múltú országban fogunk eltölteni. Szaloniki városában pillantjuk meg először a tengert, mely – rövidebb megszakításokkal – innen már végigkísérik utunkat. Hegyek persze itt is lesznek. Legmagasabbra, az Olimposzra gyalogtúrát is tervezünk. Kicsit később Görögország második legnagyobb, Évia nevű szigetén kalandozunk, majd megérkezünk Athénbe. Innen 8,5 órás kompút vár ránk. A roppant hegyes Kréta szigetére 6 napunk lesz. Itt már rövidebb távok lesznek pihenősebb, lazulósabb lesz a túra, már amennyire a hosszú emelkedők ezt lehetővé teszik számunkra. Gavdosz Krétától további 2-2,5 órányira fekszik. Miután elértük végcélunkat a sziget déli partvidékén haladunk fővárosa Iraklió városáig, ahonnan visszatérünk a kontinensre, s még egy négynapos svájci hegymászással zárjuk az összesen 33 napos kalandot.
1. szakasz - Magyarország