Mélykék tenger, csodálatos hegyvonulatok, sziklás partok, zöldellő narancsligetek, terméskőből épült hangulatos falucskák. Néptelen, nyugodt utak, türelmes autósok és rengeteg hasonszőrű bringás, aki a közép-európai, rendre nehezen éleledező, kellemetlenül hideg tavasz elől menekül ide. Azt hiszem nem kell tovább magyaráznom, miért is fordult meg a fejemben, az a gondolat, hogy másodszor is körbetekerjem Mallorcát. Dia öt éve, Csabi fiúnk születése miatt sajnos nem tudott velünk tartani, akkor Tomi és Kriszti voltak a társaim. Így én nosztalgiázni, ő pedig felfedezni indult a Baleár-szigetek legnagyobbikára. Kerékpárt idén sem hoztunk magunkkal, hisz hatalmas a kölcsönzői kínálat, így fejenként 25 euróért béreltünk "lovakat", jóval kevesebbért, mintha repülőn szállítottunk volna ide sajátjainkat. A "reptetés" során fellépő macerákról nem is beszélve. Így nem is maradt más dolgunk, mint kölcsönbringáink nyergébe pattanva élvezni a sziget ezernyi csodáját. Úgy gondolom, Mallorca megér egy-két kört!
Általános információk a túráról
2018. április 3.
1. nap
Can Pastilla - Colónia-st-Jordi (43 km)
"Ezek a spanyolok aztán nem sietnek sehová" - állapítottuk meg, miután már jó húsz perce vártunk poggyászainkra a mallorcai reptéren. Örök és sokszor tapasztalt igazság ez, de most tényleg bosszantó volt. Bringázni szeretnék már végre! - motoszkált bennem az elhatározás, hiszen azon nem titkolt szándékkal jöttem vissza, hogy az öt évvel ezelőtti túránkat jópár kilométerrel és új hellyel toldjam meg. De itt, Spanyolországban a dolgok nem mennek ilyen gyorsan. Mire végre hátunkra kaptuk zsákjainkat és elbandukoltunk a reptértől mindössze 2 km-re lévő Can Pastilla üdülőfaluba már kitört a szieszta. "Nyitás délután 4 órakor" - díszelgett a kerékpárkölcsönző kirakatában. De addig még több, mint két óra van!
Nem engedtük veszendőbe az időt, a parton elsétáltunk az újabb két kilométerre lévő Carrefourhoz, feltöltöttük kajakészletünket, s vettem egy új sátrat is, mivel a hozott lakhelyünk rudazatát a pozsonyi reptér mellett egy bokorban kellett hagynom, ugyanis nem engedték fel kézipoggyászként. Fél ötre értünk vissza a kölcsönzőbe. Két auvázas túragépet kaptunk a seggünk alá, felcuccoltunk, és gyorsan elhagytuk a zsongó üdülővárost.
A szél ma egészen naplementéig velünk volt, így bátran repeszthettünk a sziget déli csücskében megbúvo Colónia st. Jordi üdülőváros irányába a jó minőségű kerékpárutakon és néptelen mellékutakon. Bár nem volt túl meleg, a 20 fokot alig érte el a hőmérséklet, a természet itt már jóval előrébb tartott, mint nálunk Magyarországon. Virágillat töltötte be a tájat, kövér legelők, kalászba szökkent gabonatáblák mellett suhantunk el. A sziget közepén terpeszkedő randai táblahegy teteje felhőkbe burkolózott, így erről gyorsan és könnyen lemondtunk, inkább haladtuk, hogy a késedelmes indulás ellenére is be tudjuk járni majd a számomra még ismeretlen északnyugati csücsköt is. Este egy nyugodt és néptelen homokos stranddal néztünk farkasszemet, s felette a píneaerdőben állítottuk fel vadiúj sátrunkat.
2018. április 4.
2. nap
Colónia-st-Jordi - Cap de Ses Salines - Santanyí - Portocolom - Portocristo - Punta de n'Amer - Son Servera - Platja de Canyamel (114 km)
Másnap reggel hamar elfújta a szél a szükre fellegeket, s csodálatosan kék ég alatt keztük meg a napot. Meg is jött a kedvünk a tekeréshez ezért gyorsan úgy döntöttünk, hogy kitekerünk a sziget legdélibb pontján található világítótoronyig. Egy néptelen úton hatalmas levendulamezők és píneaerdők között tettük meg a 9+9 km-es kitérőt, s ahogy végigpillantottunk a mélykék tenger, rögtön nyugtáztuk, nem volt rossz döntés ide kitekerni. Santanyíben reggeliztünk, majd északnyugatnak indultunk az egyre forgalmasabb, de még mindig alacsony rendű mellékúton. Már az első nap megtapasztalhattuk, hogy a spanyolok nagyon türelmes vezetők, mindenki megtartotta a biztonságos oldaltávolságot előzéskor, s egy-egy beláthatatlan szakasznál inkább hosszasan követtek mindket, minthogy belementek volna egy kétes kimenetelű előzésbe. Portocolom előtt lekanyarodtunk a tengerpart irányába, hiszen a Marsal-öblöt idén sem szabadott kihagyni. Hiába sütött a Nap, a tomboló szél miatt nem volt igazi strandidő. Azért a látvány nem volt semmi.
Visszakaptattunk a parttól távolabb vezető útra, hiszen ezen a szakaszon a sziklás magaspart és a végtelen számú apró tengeröböl miatt jóval feljebb halad az út a tengertől, s meg sem álltunk Portocristoig. A délnyugat felől tomboló szél továbbra is hű társunk maradt, már-már megfogalmazódott fejünkben az a sanyarú jövőkép, hogy Capdepera után mi lesz velünk, ha nyugatra kell fordulnunk? De addig legalább élvezhetjük a támogatást! Ebéd után már feltűnt előttunk az Amer-félsziget zöld dombja. Öt éve itt volt a mai nap vége, most viszont még rengeteg időnk maradt, így folytattuk tovább északkelet felé a hátszeles száguldást.
Son Servera után egy régi vasútvonal nyomvonalára épült bringaútra tévedtünk, mely Artá felé vitt minket. Ez nem volt túl jó irány, de élvezetes volt rajta tekerni. Szerencsére a város előtt még le tudtunk róla jönni, s - mivel már közelgett az este - a hozzánk legközelebb eső tengerpart felé vettük az irányt. Canyamel igazi elit üdülőhely, elit szállodákkal, sok-sok német vendéggel. Nem éppen nekünk való hely, ráadásul a part itt már erősen sziklás, meredek, így nehéz nyugodt táborhelyre lelni. Egy félreeső réten, kis patak melletti réten állítottuk fel sátrunkat, s egy csillagos, de roppant hideg éjszaka előtt álltunk.
2018. április 5.
3. nap
Platja de Canyamel - Capdepera - Artá - Can Picafort - Port d'Alcúdia - Alcúdia-félsziget - Alcúdia - Port de Pollenca - Formentor (96 km)
Napos, de hűvös reggel köszöntött ránk. A tegnapi hosszú nappal a lábainkban, lassan indultak az első kilométerek, majd egy laza domb után feltárult Capdepera büszke vára. A sziget legnagyobb várroma büszkén emelkedett a még alvó város fölé. Hiába kaptattunk fel, csak 10 órakor lesz nyitás, ezt nem fogjuk megvárni. Helyette áttkertünk Artába. A 6000 lakosú mezővárost egy citadella koronézza, amelyből mint egy második erőd a Sant Salvador-kegytemplom emelkedik a magasba. Nem sietünk a reggelivel, helyette megmásszuk a dombot és letekintünk a nagy múltú településre.
Ha már Capdeperát nem sikerült bevennünk, ez kárpótolt valamelyest. Közben életre kelt a sziget, bár ez elsősorban nem az autós, hanem a kerékpáros forgalmon volt tapasztalható. Néhol húsz-harminc fős országutis bolyok haladtak el mellettünk, többségben német edzőtáborozók, de nagyon sok a magányos bringás is. Egy kisebb hágó után feltárult előttünk az Alcúdiai-öböl hosszú partvidéke, itt található a leghosszabb homokos strand a szigeten. Can Picafort szállodái már most is ezerrel üzemelnek (valószínű itt száll meg ez a rengeteg német kerekes), a parton is nagy a mozgás, bár a csodás fehér homokos partot még sokhelyütt undorítóan büdös, rothadó hínár fedi, ezzel még lesz dolguk a spanyoloknak. A szél mérséklődött mára, így a rettegett délnyugati szél már jócskán veszített erejéből. Port d'Alcúciában ebédelünk, s délutáni szieszta után indulunk az első félsziget bejárására. Mallorca északkeleti részén található két ujjként kinúló félsziget közül ez a kevésbé ismert. Északi részén egy falatnyi út kapaszkodik fel a sziklás partvidékre, majd - még mielőtt kiérne a Cap des Pinar fokra, egy vastag acélkapuba torkollik az egyik alagút előtt. Katonai terület, ide sajnos nem lehet belépni.
Vissza is kaptattunk a csodálatos sziklás partvidéken és az Ermita de la Victoria kolostor melletti árnyas pihenőhelyen uzsonnáztunk, s közben szemeztünk a következő meghódítandó célunkkal a kihagyhatatlan Formentor félszigettel. Még 15 km válaszott el tőle, melyet a szintén csodálatosan homokos Pollenca-i öböl partvidékén nyomtunk le egyben. Itt már nagyon sok volt a bicajos, s számuk a félsziget elérésvel fokozatosan csak nőtt és nőtt. Nekivágtunk az első emelkedőnek, s 3 km kaptatás után már a kétszáz méteres függőleges sziklafalú kilátóhelyről csodáltuk a végtelennek tűnő Földközi-tengert. Idén is sajnálattal állípítottuk meg, hogy az innen legközelebb lévő katalán főváros (Barcelona, 175 km) nem látszik :-) Teljesen más hangulatot árasztott a hely, mint amikor először jártam itt, akkor reggel értük el a kilátót, most pedig már alkonyi fényekben úszott minden. Leereszkedtünk a pálmafás, napernyős formentori strandra, fürödtünk egyet, s pihentünk a bérelhető, de még ingyenes nyugágyakban.
Amint a képen látszik, egész jó hely, kár, hogy így április elején még elég hűvös volt az este. Nem sokkal naplemente előtt indultunk csak tovább. Elég nehezen találtunk táborhelyet, ugyanis a félsziget nagy része magánterület, kerítéssel elkerítve az úttól és négynyelvű táblákkal jelzik, hogy a környkének vadászat folyik. Vicces, mert angoluk a "Big game" kifejezést használták. Egészen a Figuera-öbölhöz vezető kis földútig nem volt semmilyen lehetőség. Itt legurultuk, s az út mentén állítottuk fel a sátrunkat. Minden volt, csak térerő nem. Egy hűvös szeles éjszaka állt előttünk, a hajnal megint elég didergősre sikerült a sziget éjszaki csücskében.
2018. április 6.
4. nap
Formentor - Pollenca - Monestir de Lluc - Escora - Sa Calobra (86 km)
Reggel visszakapaszkodtunk a műútra és megkezdtük a kaptatót a Formentor-fok irányába. Hűvös, felhős idő volt kellemetlen széllel. Olyan alacsonyan úsztak a felhők, hogy átcsaptak az alig 300 méteres vonulatok hátán. Átbújtunk az alagúton, s jött a kanyarokkal tarkított izgalmas útszakasz, melynek a végén ott magasodott előttünk a hófehér világítótorony.
Ez tényleg kötelező látnivaló mindenkinek, aki Mallorcára látogat. Szerencsére az úton reggel még elenyésző volt a forgalom, csak néhány bősz bringás tekert velünk, a turistabuszok áradata még nem indult meg az üdülőhelyek irányából. Igy egy-az-egyben miénk hehetett az élmény. A metsző szél miatt nem sokáig maradtunk a zord sziklafokon, no meg még komoly út állt előttünk komoly szinttel. Előttünk a Tramuntanának nevezett északi hegységrendszer, innentől túránk legnehezebb napjai várnak ránk, combos emelkedőkkel, kétezer méter feletti napi szintemelkedéssel. A formentori strandon reggeliztünk, nagyon megszerettük ezt a helyet, majd visszakaptattunk a kilátóig, s ha már itt jártunk egészen a hegy tetején magasodó Albercutx erődig. Amíg a kilátót már ellepték a turisták, ide csak a bátrabbak merészkedtek fel, pedig innen szinte az egész félsziget belátható.
Ismét jött a hatalmas gurulás. 11-kor már ellepték a bringások Formentort, így jobbnak látunk, ha lépünk. Pollenca, Lidl kiadós ebédje után nekivágtunk az első hosszú emelkedőnek. Jó húsz kilométer alatt 600 méter fölé tekerhettünk. Az utat sok-sok országutison kívül nem járták autók, miénk volt az egész hegy. Csak ne lett volna ilyen hideg! Szürke felhő úszott a hegyek fölé, s a szél így sokkal kellemetlenebbnek hatott. Szabályosan fáztunk, ahogy megálltunk a kolostornál egy jó negyed órára. De nem volt mit tenni, metnünk tovább, fel még magasabbra.
A Sa Calobra felé vezetű apró országút több érdekességgel bír. Egyrészt a 12 kilométer hosszan kanyargó aszfaltcsík a sziget talán legszebb szerpentinútja. A C710 főút leágazás után jó 2,5 hosszan kemény emelkedővel indít, majd 780 méteren átbukik, s innen őrült kanyarokkal "zuhan alá" a sziklás északi part egy apró öblébe.
Fent a hágón iszonyat szél fogadott, majd ahogy megkezdtük az ereszkedést a szél csillapodott és egyre jobb lett az idő. Körülbelül egy órával korábban érkeztünk, mint öt évvel ezelőtt, így még bőven maradt időnk, hogy bejárjuk a Torrent de Pareis folyó széles és hatalmas sziklafalakkal rendelkező szurdokát. Mivel itt nem lehet sátrazni, idén nem kockáztattuk meg az éjszakázást, helyette a faluban, egy kihalt szálloda mellett ütöttük fel a sátrunkat. Kellemsen meleg, nyugodt éjszakánk volt.
2018. április 7.
5. nap
Sa Calobra - Fornalutx - Sóller - Pot de Sóller - Deiá - Valldemossa - Port d'es Canonge (89 km)
Reggel szembesültünk azzal a ténnyel, hogy "aki ide legurulsz, hagy fel minden reménnyel". 10 km hosszú, nagyon kemény kaptató várt ránk vissza a hágóig, tudtuk, hogy nem lesz könnyű falat. Szép finom tempóban keztük meg a kikapaszkodást, s 1 óra múlva már messze alattunk látszott a tenger kék csíkja.
Ám a kaptatónak a hágó elérése után sem volt vége, hiszen a főút tovább emelkedett Sóller felé. Közben a Nap is kisütött és ismét csodás, meleg idő lett, úgy mint a túra első napjaiban. Elhaladtunk a sziget legmagasabb csúcsa a Puig Major alatt, sajnos a felvezető út katonai célokat szolgál, felmenni nem lehet. 880 méteren van egy alagút, innen aztán ismét a fékeké lett a főszerep. Érdekes, erről a napról alig volt emlékem, de ahogy haladtunk úgy jutott eszembe minden apró részlet. Fornalutx hatlamas narancsligetei és lépcsős apró utcái éppúgy, mint Sóller fogataga és villamosa. Múltkor kihagytuk, de most letekertünk a kikötőjébe. Jó döntés volt. A megannyi halászbárka kikötésére szolgáló félkör alakú öblöt pazar épületek szegélyezik, nagyon hangulatos és szélvédett hely.
Jót napoztunk és pihentünk, majd visszatekertünk Sóllerbe bevásárolni és kezdődhetett a "délutáni műszak" újabb húzós kaptatókkal. Tramuntana apró falvai egytől-egyig az UNESCO Világörökség részét képezik. Így van ezzel Deia is, melynek temploma és terméskőből épült lakóházai büszkén emelkednek a táj fölé.Tovább kapaszkodtunk egészen 400 méter feletti magasságig, s bár estére járt az idő Valldemossa városát sem hagyhattuk ki. Átbuktunk a 495 méter magas Claret hágón, s 24 szerpentinkanyarral ereszkedtünk le az apró és szinte ismeretlen Port d'es Canogne falucskába, mely érintetlensége révén az egyik kedvenc helyem lett a szigeten.
2018. április 8.
6. nap
Port d'es Canonge - Banyalbufar - Andratx - Port d'Andratx - Camp de Mar - Peguera - Es Capdella - Galilea - Puigpunyent - Port'des Canogne (89 km)
Most élvezhettük ki igazán, hogy az első napokban rendesen belehúztunk a tekerésbe, hiszen maradt még egy teljes napunk a sziget legnyugatibb csücskére, mely 2012-ben idő hiányában sajnos teljesen kimaradt. Így is hosszasan törtem a fejem, mi legyen, hiszen ha simán követjük a partvidéket, akkor estére pont elérnénk Palma környékét, amivel egyrészt bezárnánk a kört, másrészt pedig a sziget legsűrűbben lakott részén kellene tábort ütnünk. Így inkább úgy döntöttem, hogy a hegyeken keresztük visszatérünk ide Port d'es Canonge-ba, s holnap úgyis lesz időnk újra átmászni a hegységen. Jó döntés volt!
Reggel alig egy óra alatt leküzdöttük a 350 méter szintet és a 24 hajtűkanyart, s folytattuk az "álomországút" felfedezését. Banyalbufar ismét UNESCO-s falucska magasan a tenger felett, majd újabb háromszázas hágók következtek a szeles északnyugati partvidék szikláin. Hosszú gurulás után kissé átfagyva érkeztünk meg Andratx-ba. Felkaptattunk a Cap de sa Mola kilátóhelyére, ahonnan már egészen a Dragonera-sziget sziklás partvidékéig ellátni (ez pár kilométerre nyugatra található Mallorcától), sőt délre felsejlettek Ibiza körvonalai is.
A déli partvidéken sokkal jobb volt az idő, szélvédett, napos öblök követték egymást. Átmásztunk egy laza hágón Camp de Mar üdülőhelyére, majd az egyik leghíresebb következett: Peguera. Szállodái már most áprilisban hatalmas kapacitással üzemeltek, pálmafás strandján már többen napoztak, sőt néhányan a vízbe is bemerészkedtek.
Árnyékban ugyanakkor még hűvös volt, így az emberek (mint ahogy a képen is látszik) ruházata iszonyat eltéréseket mutatott. Itt búcsút intettünk a sűrű déli partvidéknek, mely innen Palmaig már összefüggő láncot alkot, és visszatértünk a sokkal nyugodalmasabb hegyekbe. Galilea felé vezető 10-32-es falatnyi úton már újra magunk lehettünk. A "bibiliai" falucska magasan a tenger felett 400 méteren található a félsziget közepén. Legurultunk Puigpunyentbe, majd egy újabb négyszázas hágón átjutva haladtunk észak felé. A hegyi szakaszon végigvezető, alig három méter széles hibátlan és szinte teljesen néptelen aszfaltcsík igazi bringás paradicsom.
Visszatértünk tengnapi első osztályú tengerparti táborhelyünkre, s megcsodáltuk a naplementét. Ma is tengerzúgásra aludtunk el.
2018. április 9.
7. nap
Port'des Canogne - Esporles - PALMA - Can Pastilla (51 km)
Utolsó napra már lazára vettük a figurát, szép nyugodtan visszamásztunk, majd hosszasan gurultunk a déli part irányába. Palma előtt már határozottan nőtt a népsűrűség, de így is még biztonsággal bicajozhatók voltak az utak. Kiadós reggeli után gurultunk be a városi forgatagba. Innentől a nap már nem a bringázásról, hanem a városnézésről szólt. Méretei ellenére nyugodt, élhető város ez a Palma. Este 7 órakor kellett leadnunk a bicajt , így elég volt fél 6-kor elindulnunk kifelé, így is bőven kiértünk a reptérhez közeli Can Pastillába. A két várost nagyon jó minőségű és végig a part mentén haladó bringaút köti össze.
A bringaleadás simán ment, megkérdezték merre jártunk és komolyan elcsodálkoztak azon, hogy még a Sa Calobrába is leengedtük a gépeket. A kölcsönzős fickó - bár maga is bringás volt - azt mondta, hogy oda csak autóval megy le. Furcsa lett újra hátizsákosként járni az utcákat, hiányzott a bringa. De nem is kellett már sehová mennünk, hisz holnap kora hajnalban már a reptéren kell lennünk. Beültünk egy étterembe, így ünnepeltük meg a sikeres Mallorca-kerülő bringatúránkat. Szerintem még visszatérünk!
