bmenu1     fb1    insta1  

Yushan Nemzeti Park

Alighogy leértünk a Központi-hegység nyugati lábához, újból bevetjük magunkat ormai közé. A szakasz első felén kellemes középhegyi vidékeken haladunk, majd elhagyván a folyóvölgyet egyre magasabbra kapaszkodunk a Yushan Nemzeti Park szerpentinjein. Célunk az, hogy minél közelebb kerüljünk a hegységrendszer és egyben a sziget legmagasabb csúcsához: a Jáde-csúcshoz (3952 m). A csúcsot egy egynapos gyalogtúrával tervezem meghódítani, így kerékpáros szempontból lesz egy pihenőnapunk.

A sziget legmagasabb csúcsa a 3952 m-es Jáde-hegy köré épült. A térségben több mint harminc háromezres csúcs található, s területének kétharmada kétezer méter felett van. A nemezti park flórája és faunája egyedi, s szintenként igencsak változatos.

A folyóvölgyből kilépve még 1507 méter szintemelkedés vár ránk 36 kilométeren, hogy elérjük a Tataka Visitor Center-t. Ennek közeléből indul gyalogtúránk a majd’ négyezres csúcs felé. A gyalogtúra engedélyköteles, így a túra előtti hetekben mindenképp látogassunk el a nemzeti park honlapjára: http://www.ysnp.gov.tw/en.

 

Gyalogtúra a Yushan Nemzeti Parkban

A 21-es főút 1,3 km-re a látogatóközponttól, a Tataka Sqad-nál éri el legmagasabb pontját (2615 m). Itt apró, a forgalomtól lezárt erdészeti út vezet be még 2,8 km hosszan az ösvény kezdetéig (Tataka Trailhead – 2610 m). Innen már csak gyalog lehet továbbmenni. Bringákat ott rakjuk le, ahol a legbiztonságosabbnak érezzük. A gyalogtúrát a Visitor Centertől mértem, de ha biztonságosnak ítéljük, egészen a tailhead-ig mehetünk bringával. A rendőri állomás viszont a kis út becsatlakozásánál van, így ha nem sikerül engedélyt szerezni, ezt a visitor centertől induló ösvényen elkerülhetjük J. Remélem, azért simán fog menni. Az engedély egyébként ingyenes, de a túrázók számát korlátozhatják. A túra hossza 25,4 km oda-vissza, szintemelkedése 1450 m körüli. Egész napos túra.

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.