Második szakaszunk mindössze 6 napos. Shikoku szigetén veszi kezdetét augusztus 3-án. Ez jóval nyugodtabb, mint Honshu volt, pláne a csendes-óceáni fele, melyen haladni fogunk. Valójában ez az egyetlen igazi óceánparti szakasz lesz túránk során, de ebből a legjava jut majd nekünk. Csendes folyóvölgyek, csodás sziklás szakaszok váltogatják egymást. Shikoku a zarándokok szigete, így valószínű, hogy több vándorral fogunk találkozni, akik a szigetet járják körbe kolostorról kolostorra. Mi nem tesszük meg a teljes kört, helyette Kochi városa után aprócska utakon átszeljük Sikoku-hegység ezer méternél is magasabb vonulatát. Igazi hegyvidéki szakaszra kell számítani, kis forgalommal és kanyargós, szűk utakkal. A sziget másik oldalán már jóval nagyobb a népsűrűség, ezt azonban gyorsan letudjuk, s nekivágunk következő páratlan szakaszunknak a Szeto-beltenger átszelésének. A számos szigetet összekötő autópálya-hídrendszeren ugyanis lehet bringázni. Visszaérve Honshura ismét tömeg vár ránk, de ott lesz Hirosima és az Icukusimai-szentély, melyek kihagyhatatlan látnivalókkal szolgálnak. Szakaszunk vége ismét egy kompkikötőben végződik, ezúttal a legdélebbi nagyszigetre Kyushu-ra fogunk átkompozni.





