Pihenonap a Grand Canyonnal
Mire elertuk a vilaghiru Grand Canyon platojat, mar rendesen megviselt minket a sivatag indianok lakta forro szeles videke. Talan nem is a termeszet vadsaga, inkabb a varosok tavolsaga, s allapota. Kayenta es Tuba City indian lakossaga ugyanis joval alacsonyabb eletszinvonalon el, mint az amerikai lakosok tobbsege. Poros utcak, rogyadozo foldszintes hazak, szegenyes es draga boltok. Ugy dontottunk, hogy tartunk egy rendes pihenonapot fent a kanyon peremenek huvos, erdos eghajlataban. Itt 2200 meteren ugyanis nem kellett felnunk attol, hogy kanikula lesz. A delelott nagyreszet a konyvtarban toltottuk, majd delutan ismet a Grand Canyone lett a foszerep. Vannak ingyenes buszjaratok, azonban olyan lassuak, hogy meg bringaval is gyorsabbak lettunk volna naluk. Igy nem jutottunk tul messzire. Lesetaltunk kb. 1 km-t a Bright Angel osvenyen, hogy egy kicsit alulrol is bepillanthassunk a szurdokba, de a Colorado innen meg nagyon messze volt. Ebedre bedobtunk ket egesz grillcsirket harman, majd este 6-kor a kozben kialakulo viharos, esos idoben a tovabbindulas mellett dontottunk. Visszafele indultunk, ugyanis a cuccok atszallitasa az eszaki peremre tul nagy osszeg lett volna. Igy viszont 110 km-t a mar megtett utvonalon visszafele kellett haladnunk. Kitekertunk a nemzeti parkbol, s meg 2000 meter felett az erdo szelen aludtunk.
Szaguldas a deli szel hatan
Masnap tovabb gurultunk, vissza a Kis-Colorado folyo volgyeig, ahol meg a Grand Canyon elotti utolso ejszakat toltottuk. Reggeli utan hatara vett miket a deli szel, s konnyeden szeltuk a kilometereket eszakra, vissza Utah allam iranyaba. Ebedre mar jocskan 100 km felett jartunk. Ugy dontottunk, hogy megrobalkozunk a Page fele vezeto lezart utszakasznak annak ellenere, hogy jopar tabla es kiiras figyelmeztetett az utelterelesre. A viz ugyanis elmosta az ut egy reszet. Neki is indultunk a kaptatonak a neptelen fouton, s hamar elertuk a lezarast. Pont ott volt egy kozutas ficko a kocsijaval. Arra, hogy lehet-e tovabbmenni, eloszor fejcsovalas volt a valasza. Az ut le van zarva. De nem hagytuk ennyben a dolgot. A masik uton tovabbmenve ugyanis hosszu-hosszu merfoldekre semmi normalis telepules nem akadt volna utunkba. Ezzel erveltunk. Valoszinuleg jol tudhadta ezt a ficko is. Elokerult a mobiltelefon, a vonal masik vegen a fonokkel. De tovabbra is maradt az allaspont. A fickon lattuk, hogy vagja a helyzetunket, ha itt most nem enged at, azzal komoly veszelynek tesz ki minket, hiszen a domb tuloldalan ott van Page varosa, visszmenve viszont 70-80 km-es korzetben nincs semmi.
- Ugye jo gyorsan tudtok tekerni? - teszi fel a kerdest.
- Mar hogy a viharba ne tudnank!
A kapu nyilik, s szaguldunk tovabb a kozutas fickoja utan, mar amennyire a dombon felfele szaguldani lehet. Jol kidogleszett minket a ficko, de hajtottunk ahogy birtunk, hiszen tudtuk, hogy az allasat kockaztatja miattunk. A lezart szakasz nem volt veszes, egy helyen volt egy kicsit megtorve az ut, de ezt is ki lehetett kerulni. Ahogy atjutottunk es felertunk a fennsikra, hatalmas viharfelhok gyulekeztek a tavolban, s csak ugy csapkodtak a villamok. Ennek fele sem trefa, lehajtottunk az utrol, s vartuk, hogy elvonuljanak a viharfelhok. Igy is 160 km-nel jartunk mar, nem volt okunk arra hogy belerohanjunk egy hatalmas sivatagi viharzonaba. Szepen el is vonult a vihar, ahogy kell, s mi letaboroztunk az ut melletti kaktuszosban. Csodas voros sziklak vannak errefele, egyiknek ki is utlem a tetejere, onnan csodaltam a tajat. Meses volt igy este a vihar utan. A sziklak kozt megrekedt esovizben meg tudtunk furodni, s egy nyugodt ejszaka utan folytattuk utunkat Page varosa fele. Tobb mint 1 het utan ismeros logora lettunk figyelmesek: egy WalMart allt az ut szelen. Nagyon megorultunk neki, az indiankaja utan vegre ujra volt nagy zabalas. Atkeltunk a Colorado folyo szudroka felett. Alattunk hatalmas gat mogott a Powell to hatalmas viztomege feszult rajta ezernyi motorcsonakkal.
Cottonwood Canyon road - az igazi VADnyugat
Visszaterve Utah allamba ismet kemeny szakasz ele neztunk: tobb mint 90 km-t kellett megtennunk lakott telepules nelkul, s ebbol mintegy 64 km-t folduton. Big Water falucskabol igy jokora keszlettel inultunk utnak, s alig 16 km utan elertuk a Cottonwood Canyoba vezeto foldut leagazasat. Az elso kilometereken azert egy kicsit megijedtunk ,az ut ugyanis sokkal rosszabb volt, mint szamitottunk ra. Hatalmas kavicsok, homokatfuvasok, melyekben megallt, kifarolt a bringa. Feri hangot is adott a visszafordulasnak, viszont a tegrnapi hatszellel osszeszedett tetemes elony birtokaban semmikepp sem szerettunk volna lemondani a Bryce Canyonrol. Meg akkor sem ha mindossze 10-15 km-h val tudtunk haladni a dombos, hepehupas vilagvegi foldutan. Autokbol viszont nem volt sok, mindossze nehany benzinfalo duborgott el mellettunk az itt toltott 6-7 oras uton. Estere sikerult kivegezni a kanyon 2/3-at, 40 km-t. Letaboroztunk a kiszaradt folyo mellett. Szinte uvoltott a csend. Most ereztuk igazan, hogy hol vagyunk, ahogy vegetert a zotykolodes, s leszalltunk a gepekrol. Rizst foztem vacsira csirkehussal, amit Ferivel be is tomtunk, Tominak nem nagyon volt etvagya. Vizkeszletunk elegge megcsappant a meleg, dombos, nehez terepen, de tudtuk, hogy a reggeli huvosben mar menni fog a hatralevo 30 km a kovetkezo faluig. Csendes nyugodt, s csodalatosan csillagos ejszakank volt a festoi szinekkel ellatott kanyonban.
Bryce Canyon - a narancssarga csodavilag
Masnap sikerult kijutnunk a kanyonbol, s ujabb hosszu kaptato vette kezdetet. A Bryce Canyon peremenek magassaga ugyanis 2400 meter. Del korul ertunk fel, s ugy terveztuk, hogy a mai napon mar nem is megyunk innen tovabb. Ingyenes buszjaratokkal bejartuk a kilatohelyeket, delutan pedig egy gyalogturat is terveztunk le a szirtek koze. Ez utobbi minden penzt megert. Ugyanis amig felulrol kepeslapkent hatott a valoszerutlen taj, addig besetalva az ezernyi sziklatu koze hirtelen valami mas bolygon ereztuk magunkat. Szavakkal leirhatatlan a latvany, ami minket korulvett. Vacsorat foztunk, majd megcsodaltuk naplementeben is a kanyont, s az ejszakat is itt fent toltottuk a kempingben. Jo huvos volt, 10 fok kore esett vissza a homerseklet, kicsit talan meg faztunk is. Talan utoljara.
Zion
Masnap reggel utnak indultunk a Zion Nemzeti Park iranyaba. Utunk mintegy 80-90 km hosszan vegig 2000 meter felett haladt hatalmas fenyvesekkel, zoldelo retekkel. Nagyon jot tett ez nekunk a hosszu sivatagi szakaszok utan. Ugyanakkor delnek fordulva ujra elveszitettuk a barati viszonyt a szellel, igy lassabban teltek a kilometerek. Az esti orakban 130 km tekeres utan megerkeztunk a Zion bejaratahoz. Ez annyira nem jellegzetes hely, mint a Bryce, de az enyhen redozott feluletu hatalmas sziklatornyok megis rogton lenyugoztek minket. Alig tudtunk haladni, folyton elokerult a fenykepezogep, s egyet kozuluk meg is masztunk. Leerve a kanyonba egy hosszu alagut akadt utunkba. Elotte egy ranger szabalyozta a forgalmat. Rogton leszogezte, hogy kivilagitva sem mehetunk be a 2 km hosszu kivilagitatlan foldalatti jaratba, am mire elkezthettunk volna problemazni az elso platos pick-up-nak mar fel is nyittatta a csomagtartojat. A sofor nem volt ideges, keszsegesen segitett felrakni a bringajat, sot talan meg egy kicsit megtiszteltetesnek erezte, hogy o vihet at minket az alaguton. Tomival ketten felpattantunk a bringak melle a platora, Feri beult az utasterbe. Izgalmas ut volt, kicsit feltunk is, hogy kiesunk a sotet jaratba, s atmegy rajtunk egy kocsi, de vegulis sikerrel atjutottunk. Innen hatalmas szerpentin kezdodott lefele egeszen a volgy aljaig. Lenyugozoek voltak a meretek. Este lett mar, mire leertunk, s be is mentunk az elso kempingbe. Megvacsoraztunk, majd megfurodtunk a Virgin folyo tiszta vizeben s nyugovora tertunk.
Masnap reggel ingyenes buszjarattal jutottunk be a kanyon felsobb videkeire, megcsodaltuk a sziklafalakkal tarkitott fantasztikus vilagot, sot Tomival felmentunk addig, ahol mar nem vezet osveny a folyo mellett, hanem kizarolag a folyoban vezet az utvonal a hatalmas falak kozott. Talan ez volt a legnagyobb elmeny, amivel a Zion Nemzeti Park szolgalt.
Leereszedunk a sivatagba
A Zion 1200 meteres tengerszint feletti magassaga mar kanikulai idojarast hozott, este is 30 fokos homerseklet volt, de tovabb ereszkedve hamarosan mar a 40-hez kozelitett a homero higanyszala. A szurdok kiszelesedett, eltuntek a csodas erdok, ujra kopar sivatagos lett a taj. S tudtuk ez mar csak kemenyebb lesz, ahogy kozelitunk a Mojave sivatag vad vilagaba. Washington varosaban alltunk meg pihenni, itt mar 39 fok volt, majd St. George kovetkezett, ahol ujra voltak bevasarlokozpontok, igy megint rendesen fel tudtuk tolteni a keszeleinket, sot meg egy Burger Kinget is meglatogattunk. Tominak ez lett a kedvence, a hosszu sivatagi szakaszokon mindig emlegeti, am valahogy a WalMart mindig elobb jon, igy sokszor a hamburgerezes kimarad. St. George utan nem vezet mas ut, csak a 15-os Interstate (autopalya) Vegas fele. nem volt mit tenni fel is mentunk a leallosavba, bohom nagy kamionok melle. Raadasul az ut elso szakasza szurdokban vezet. Visszatertunk Arizonaba, s egy kiepitett kempinghelyen talalt meg minket a napnyugta. Szerncsenk volt, hogy idoben le tudtunk jonni a palyarol. Augusztus 7-en tovabb folytattuk utunkat. Volgy kiszelesedett, hatalmas fennsikokon haladtunk tovabb kopar hegyvonulatokkal ovezve a kimeletlen pusztasagban. Brutalis meleg szel fujt, raadasul szembol. 136 km-t tettunk meg, s mar Vegas elott, s naplemente utan fejeztuk be a napot a sivatag kozepen. Egy benzinkut mosdojaban furodtunk, s nem messze az allandoan forgalmas palyatol aludtunk, majd reggel egy domb utan vegre feltarult elottunk: Las Vegas!
