Csapatunk nem szervezett túraközösség, hétköznapi barátságokon alapul. Tagjaink nagy része Puskás Zoltán kezei alatt általános iskolás éveiben ismerkedett meg a gyalogtúrázással. A könnyed iskolai túrákat évekkel később magashegyi gyalogtúrák, majd via ferrata mászások követték. Vérmérséklettől függően van akit inkább a hosszabb távú, nagyobb állóképességet igénylő gyalogtúrák, s van akit inkább a nehezebb, technikásabb mászások hoznak lázba, ám alapjában véve ezek egészséges kombinációján alapulnak túraterveink.
A legfontosabb alapelveink között vannak a következők: olcsón, hétköznapi emberként, de felkészülten utazzunk olyan hegyek közé, melyek meghódításához elég képességgel, tapasztalattal rendelkezünk. Önmagunkat nem tartjuk “igazi hegymászónak”, azonban Benedek István szavaival élve, mi is elmondhatjuk, hogy “nem tartozunk semmilyen csoportba, de igazi turisták szeretnénk lenni”. Motivációnk szimplán a hegyek szeretete, amit a tereptől függően akár túrázva, via ferratázva, esetleg hágóvasban mászva élünk meg.
Túráink során csapatunk minden tagjától elvárt a pozitív hozzáállás, s az ehhez társuló pozitív konstruktív magatartás. A közös feladatokban (sátorállítás, kajakészítés, tájékozódás és egyéb megoldandó feladatok) való aktív részvétel és véleményformálás. Szintén elvárt a segítségnyújtás, hiszen a hegyen csak egymásra számíthatunk.
Az utóbbi évek egyhetes nyári programai azt bizonyítják, hogy egységes csapatot olyan emberek alkotnak, akik nemcsak a túrák alkalmával, hanem év közben is tartják egymással a kapcsolatot és számíthatnak egymásra, így az év során gyakran találkozunk, vendégeskedünk egymásnál.